Szex.Tippek

Online társkeresés = dugópartner keresés?

online társkeresés, szexsuli, tinder

Én nem vagyok online ismerkedési világbajnok, de amikor bejött a Tinder, akkor fent voltam egy hónapig. Igazából két dolog történt: összehozott egy portugál csávóval életem egyik legrosszabb egyéjszakására, illetve megtaláltam rajta az egyik barátnőm pasiját, ami rohadt kellemetlen volt. Egyébként nem jelenti azt, hogy a Tinder egy szörnyeteg, mert nekem nem jött be hat évvel ezelőtt.

Na, de megkérdeztem az ismerőseimet és benneteket, hogy milyen alapszabályok vannak, ha az online térben keres valaki partnert bármilyen célra. A harmincas Janka inkább a valóságban szeret ismerkedni, igaz, a barátnőinek sikerült rávenni, hogy menjen fel a Tinderre.

“Az lett a sztori vége, hogy a barátaim kiszedték a kezemből a mobilom, és helyettem lapozgattak, ikszeltek. Egyszerűen idegen az egész. (Nekem jobban bejönnek a vándortúrák, a fotós szakkörök, meg a konditerem). Amit mégis tanácsolni tudok, hogy meg kell fogadni a tapasztalt társkeresők tanácsait. Amit a Tinderről a barátnőim elmondtak, amire felkészítettek, az mind-mind bejött. Például tisztázni kell az elején, hogy mit akarsz (szexet vagy életed társát).

Ne éld bele magad, ne szőj álmokat, lazulj bele a flow-ba; élvezd a flörtöt, ne játszmázz, ne hisztizz, és ne használd terápiás felületnek ezeket az oldalakat!

Tölts fel minél több fotót magadról (hétköznapit, megcsináltat, spontánt és egyet, amin látszik a testlakatod – jó, utóbbit akkor, ha szexet keresel, ha szerelmet, mehet a cuki kutyás/cicás pic).  Plusz tipp: ne kerülgesd a forró kását, ha nem jön be a másik, őszintén meg kell írni. Jah, és csalódni ezeken a felületek tilos!”

A negyvenes Tihamér szerint kezdőként arra figyelj, hogy a nyitottság és a bizalmatlanság legyen kiegyensúlyozott és ne legyen igénytelen a profil. “Az emberek nyolcvan százaléka szarik két egyedi sort írni magáról és azt hiszi a kép visz mindent. Ilyen alapon akkor a beérkező felütések is igénytelenek lesznek. Érdemes magunkat kicsit kívülről látni: lehet, hogy egy fasza dekoltázsos kép az érintettnek jó élményhez kötődik, de kívülről közönséges.”

A huszonéves Panni két éve jött össza a pasijával Tinderen.  “Szerintem ez itthon nem annyira megszokott dolog, mivel a Tinderre mindenki úgy tekint, hogy “Jaj, az csak egyéjszakás, jaj, kinek kell ez, jaj ott csak fura fazonok vannak.” Ami igaz. De szerintem meg van a dolognak jó oldala is. Ha kezdő vagy bármi ilyesmi platformon, fontos szerintem, hogy tudd hogy mit szeretnél. Egyéjszakás? Hosszútávú? Vagy csak összejövögetős-alkalmi dolgot?

Ha te tisztában vagy ezekkel, sokkal egyszerűbben átlátod az emberek profiljait és nem fogsz csalódni. például a 23 éves Daniban, akinek egy bulis képe volt fent Tinderen és csak este akart veled találkozni egy pár órára. Nyilván ez csak egy általánosított példa, vannak kivételek. Szerintem baromi jó funkciói vannak a Tindernek. Nagyon jó profilokat tudsz csinálni, ami teljesen átadhatja a személyiséged egy részét. Írhatsz magadról egy rövid és frappáns bemutatkozást, beillesztheted a kedvenc zenéd és az insta profilodat. Ha ezeket lecsekkolod mielőtt jobbra húzol valakit csak a megjelenésük alapján, egy csomó mindent megtudhatsz az illetőről.

Például: hasonló zenei ízlésetek van? Milyen képeket posztol a mindennapjairól Instára? Egyezik a véleményetek bizonyos témakban? Ha ezek alapján úgy látod, hogy helyes/csinos a kiszemelted, de egyáltalán nem egyezne az életszemléletetek, akkor szerintem kár pazarolni egymás idejét. De mindenki döntse el maga, nem vagyok én a nagy megmondó, csak annyi, hogy legyünk okosak! Tudd azt, hogy ki vagy, és mit szeretnél! Úgy szerintem nem érhet akkora csalódás.”

Katának van egy gyereke, ezért különösen zavarja, ha valaki képes a saját gyereke fotóját feltenni egy társkeresőre.

“Amikor például a profilkép félmeztelen, vagy a gyerekével pózol, az anyjával, a barátaival (válogasd ki melyik lehet: D) a kutyájával, hallal…autóval, hajón… ezek már előre egy intő jelként szolgálnak, mert szerintem igenis baj van annak a fejével, aki képes mondjuk feltenni a saját gyereke képét egy társkeresőre…Noooormális? Az autóval vagy vitorláson pózolás szintén ez a kategória..miért kell ez a magamutogatás…utána meg persze sír, hogy mindenki csak kihasználja.. a pénzéért szeretik. Hát úgy kell nekik. Az edzőtermes a másik kedvencem. Ki kíváncsi erre, de tényleg? Nem jó taktika, messze kerüld, ha ilyet látsz. Ha meccseltek és cseszik rád írni, nettó két napon belül, utána legyél óvatos, hisz tuti te vagy a sokadik a kalapban, így még a válogatás fázisában van a delikvens. Ahogy persze te is…”

Szedjük össze közösen az online ismerkedés alapszabályait!

Korábban kérdeztelek benneteket Insta Story-ban, hogy szerintetek, milyen alapszabályok vannak, ha az ember lánya, fia online ismerkedne. Gyere oh_suli Instagramra, és írd meg a véleményedet!

online ismerkedés

Print Friendly, PDF & Email