Szex.Egészség

Síkosít is, fertőzhet is, lehet benne életképes sperma – mi az? Ja, előváladék

előváladék

Ha valaki rákeres a Google-ben az előváladékra, többnyire arra kíváncsi, hogy attól lehet-e tehebe esni, és marha jól teszi a kedves érdekődő, ha erre rákeres, mert a válasz igen. A gyakorikerdesek.hu erre vonatkozó szekciójában felháborodott kommentelők hada támogatja egymást a hülyeségben – direkt nem linkelem ide – miszerint hülye az, aki elhiszi, hogy az előváladékba kerülhet sperma. “Végre valaki… Ezt ugatom évek óta, de mindig le vagyok szólva” – lelkendezik az ember, aki végre megtalálta sorstársait, így közösen megnyugszanak abban, hogy a spermának és az előváladéknak semmi köze egymáshoz. És a boldog pasi, aki büszkélkedik azzal, hogy ő csak az aktus végén húz gumit, közvetlenül orgazmus előtt, szerinte ebből baj nem lehet…

via GIPHY

Összegyűjtöttem hiteles forrásokból, hogy mit tud az előváladék, meg egyáltalán mire való:

  • A prosztata mellett van egy pici mirigy, a Cooper-mirigy, ő termeli az előváladékot.
  • Szexuális izgalom hatására termelődik, átlátszó folyadék. Van, akinek alig van, van, akinek meg több.
  • Több szerepe is van – például természetes síkosító.
  • A pisi is a húgycsövön keresztül távozik, épp úgy, ahogy az ondó, viszont a spermiumokat károsítaná a savas környezet. De jön az előváladék és “megtisztítja a terepet”.
  • Belekerülhet sperma, például az előző élvezés “maradéka” – ezt de szépen mondtam.
  • Illetve el lehet kapni nemi úton terjedő betegségeket is előváladéktól.

Szóval a megszakított közösülés ezért sem biztonságos: lehet, hogy valaki azt hiszi, hogy tudja kontrollálni, és “időben kihúzza” – de mi van, ha már az előváladékban volt sperma? Mi van, ha megfertőz valamivel? A lényeg, húzzatok gumit, ne csak a végén, az elején is:) Meg menjetek szűrővizsgálatokra, mert az menő!

via GIPHY

 

Print Friendly, PDF & Email