Szex.Art

Rémálmaid lesznek a világ első pornórajzfilmjétől

evereadyharton, első pornó

A világ legnagyobb és talán legegyügyübb péniszét bekapdosó punci – mindez fekete-fehérben a világtörténelem egyik első rajzfilmpornójában, az “Eveready Harton in Buried Treasure“-ben. Ha a címre klikkeltek, akkor meg tudjátok nézni, de készüljetek, mert 1928-ban egy sima rajzfilm is para volt, szóval a pornóverzió is az. A kedves kis b@szó állatkák illetve az ő bevonásuk teszi igazán szörnyűvé az egészet…:) A Wikipédia szerint ezt a hat és fél perces animációt három amerikai stúdió csinálta közösen egy privát partira, de egy másik verzió szerint Kubában fejezték be.

A rajzfilm mellé hoztam párat a világ első pornófilmjeiből is. Az első némafilm, A vonat érkezése 1896-os, nyilván az első pornópróbálkozások is azonnal elkészültek, és még ugyanabban az évben megcsinálták Franciaországban a ‘Le Coucher de la Mariée’-t vagyis “Eljött a lefekvés ideje a menyasszony számára”.  Az eredetileg 7 perces filmből csak másfél perc maradt meg – valószínűleg a korabeli pornónézők ezt a másfél percet biztosan előrepörgették volna, ha tehetik – a menyasszonyról lekerül a kabátkája, és a férjnek még újságolvasásra is jut ideje.

“A film demonstrálja, hogy a bestiális vágy nem civilizált ember számára való”- írták a korabeli kritikák a szintén 1896-os “A csók” című mozifilmről, amiben John Rice és May Irwin 18 másodpercig csókoloznak. Manapság erre már az óvodások sem kapnák fel a fejüket, de akkor totál erotiknak számított: ez volt az első nagy közönség számára lejátszott felvétel arról, hogy két ember összeteszi a száját.

Az első film, amiben két ember összeteszi a mindenét 1910-ben született Németországban: abban már a mai pornóhoz hasonlóan mutattak genitáliákat közelről, behatolást, sőt szopást is, ahogy az amerikai “A free ride” című pornófilmben, ami már hozza a mai kor mainstream pornós betegségét. Az úriember felvesz két stoppost lányt, akiket rögtön taperolni kezd, de ekkor még a lányok ellenállnak, de aztán meglátják a sofőrjük hatalmas péniszét – pisilés közben meglesik – és utána már nincsen vágyuk más semmi, csak hogy szexeljenek a jótevőjükkel. Ezen a linken tudod megnézni.

Borítókép: Eveready Harton

Print Friendly, PDF & Email