Szex.Tippek

Szerelem a korona idején 2.: “Rajtatok múlik, hogy intimitásgyilkos-e a távkapcsolat”

koronavírus, távkapcsolat

Szerelem a korona idején címmel nemrég kitettem egy cikket, ami arról szólt, hogy az együttélő párok, hogy vannak ezzel az egymáshoz éréssel a négy fal között a koronavírus idején. Ez után a cikk után kaptam egy levelet, amiben azt írta Abigél – nevezzük így – hogy ő pont az ellenkezőjére lenne kíváncsi, tudok-e tippeket koronavírus okozta távkapcsolat fenntartásra. Vagyis mit lehet csinálni, hogy fennmaradjon az intimitás távolról is?

Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy mi van azokkal a párokkal, akik még lehet, hogy nem is párok, épp ismerkedési fázisban vannak. Vagy mi van most azokkal a középiskolásokkal, akik suli után a parkban vagy a Mekiben csókolóznának? Mi van most azokkal, akik nincsenek túl régóta együtt, nem is laknak együtt, de nyilván találkoznának? És mi van azokkal, akik most nem találkozhatnak, valóban csak a távkapcsolat jöhet szóba?

Felhívtam Várhegyi Anna, szexuálterapeutát, aki nagyon jó ötleteket mondott arra, hogy hogyan lehet fenntartani egy távkapcsolatot. “Először is fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy ez a karanténhelyzet nem fog örökké tartani, vagyis a távolság sem tart örökké. A kreativitás nagyon sokat segíthet egy párnak ezt átvészelni. Érdemes arra koncentrálni, hogy ebben az időszakban jobban megismerhetjük a másikat, olyan dolgokat tudhatunk meg róla és a vágyairól, ami nem biztos, hogy az átlagos hétköznapok során kiderülne. Az is fontos, hogy jobban tudunk fókuszálni arra, hogy mit érzünk a másik iránt, jobban el tudunk mélyedni az érzésekben, mint a rohanós mindennapokban.”

Felértékelődhet a távolságban a kapcsolat: jó dolog vágyakozni, várni a leendő találkozást a szexuálterapeuta szerint. “A távolság miatt nem tudjátok megérinteni, megsimogatni a párotokat, és nem érzitek az illatát sem, de a többi érzékelés megmarad: látjátok és halljátok egymást! Ezt érdemes kihasználni. Izgató tud lenni egy szexchat: sejtelmes fotók, mondatok, videók kapcsán, egyrészt beindíthatjátok a másik fantáziáját, másrészt verbálisan is meg tudnak jelenni a vágyak. Remek lehetőség a távolság, hogy a másikkal beszélj a vágyaidról, mi izgat fel, mondd el neki, mit szeretnél vele csinálni, mondd el neki, mit szeretnél te, hogy csináljon veled. A távolság alkalmat ad arra, hogy tanuljatok egymásról szexuálisan is.”

“Játékokat lehet vinni a távkapcsolatba – javasolja Várhegyi Anna, szexuálterapeuta.

  • RANDIÓRA: “Ne cseteljetek egész nap egymással, nevezzetek ki egy randiórát! Ha tudod, hogy este nyolckor randi, akkor fel tudsz készülni testileg-lelkileg, és várakozás és vágyakozás szőheti át a napodat. Ki lehet találni kérdéseket, amelyek mentén tudtok beszélgetni. Például mi volt a legviccesebb a napodban, de lehet más is, a lényeg, hogy a randiórátok ne panaszáradatból álljon.”
  • A NAP KÉPE: “Megbeszélhetitek, hogy minden nap küldtök egymásnak egy fotót magatokról, nem feltétlenül erotikus fotóra gondolok, de lehet egy részlet a testedből: a vállad, bokád, mosolyod, bármi, a lényeg az, hogy ezzel is motiválva vagytok, hogy ne hagyjátok el magatokat a karantén ideje alatt. Itt muszáj megjegyeznem, hogy ebben a kifacsart világhelyzetben még nagyobb óvatossággal küldjetek magatokról meztelen fotókat: olyan képet küldj, amit akkor sem szégyellnél, ha a partnereden kívül mások is látnának!”
  • KÁRTYÁZZATOK ONLINE: “Most nem közös online játékra gondolok, hanem arra, hogy játsszatok valamit közösen a kamerán keresztül, az is esemény, történés, együtt töltött idő.”
  • KÉSZÍTS NEKI VALAMIT!: Készíts valami meglepetést, amit online is át tudsz adni, ez lehet: vers, rajz, vagy bármi, amin akár napokig is “dolgozol”, mire “átnyújtod”. Virág helyett tökéletes, és amíg készíted, a párodra gondolsz.
  • NÉZZETEK FILMET EGYSZERRE!: “Ha egyszerre elindítjátok ugyanazt a filmet, filmnézés közben vagy utána tudtok beszélni róla, és megvan az együttnézés élménye.”

 

Borítókép@vincentsmdj

Print Friendly, PDF & Email