Etikus Pornó

A pornó nem használati utasítás mások testéhez

pornó_szexsuli

“Túl sok férfi hiszi azt, hogy a nők úgy szeretik a szexet, ahogy a pornófilmekben csinálják” – írta meg a 444 a BBC Radio 5 felmérésének eredményét. A lényege, hogy a 40 év alatti brit nők harmada átélte, hogy a partnere fojtogatni, fenekelni kezdte, vagy meghúzta a haját, anélkül, hogy előzőleg ebbe ő beleegyezett volna. Szerintem az is gáz, hogy a nők egy része is a pornóból “tanul” – én például nagyon sokáig elhittem azt, hogy bizonyos pózokban nem tudok elmenni, akkor béna vagyok. Sőt, úgy gondoltam, hogy velem van a hiba, amiért szükségem lenne csiklóizgatásra az orgazmushoz…Na, szóval többet kéne beszélgetni a szexről mindenkinek!

Olyan kis cuki a világ, hogy meglepődik azon, hogy a pornót másolják az emberek, miközben nagyon kevés a valódi szexismeretterjesztés az iskolákban – maradjunk Magyarországon – a biológiai felvilágosításnál, már ahol van, megáll a dolog. Ritka, ha az embert a szülei valóban felkészítik a szexre, persze nem úgy, ahogy a Movie 43 legbizarabb jelentében🙂

Te honnan tudtál bármit is a szexről, mielőtt belevágtál? Amit a szexről lehet tudni az internetről, a pornóból és a kortársaktól tudja az ember fia, lánya. És amikor az iskola megengedi, hogy az abortusz ellenes buszokról hülyeségeket tanítsanak, konkrétan félrevezeti a diákjait. Tehát van a végtelen mennyiségben rendelkezésre álló pornó mint szextanító eszköz – szabadon hozzáférhető – meg a szemérmes felnőttek, akik túl sokat nem segítenek a következő generációnak. Egyébként meg az a bizonyos előző generáció sem biztos, hogy annyira képben van. (Arról pedig, hogy mit gondolok a mainstream pornóról itt olvashatsz.)

Szóval nehéz dolog ez a szex, ha mindenki kussol róla.

Az alap az minden szexuális aktus előtt és közben, hogy csak olyan csinálsz, amiben a partnered is benne van. Nem elég azt gondolni, hogy benne van, kérdezd meg! Szóval minden csak közös beleegyezéssel mehet! Attól még, hogy a mainsteam pornóban nem látsz ilyet, meg kell beszélni a dolgokat a partnereddel!

Összeszedtem néhány realitást, akár mainstream pornónéző csaj vagy, akár pasi, ne felejtsd el, hogy a pornó nem használati utasítás mások testéhez. Azért elöljáróban leírom, hogy ki mit szeret, ki mit élvez, csak önmaga tudja eldönteni, és ha épp olyan dolgokat élvezel, ami a mainstream pornóban gyakori és önmagad kedvéért élvezed, nem azért, mert azt gondolod, hogy a másik elvárja, akkor oké.

Tökéletes arcbőr, smink és hibátlan fazongyanta

Általában így látod a pornószínésznőket, kivéve, ha direkt az a cél, hogy ne legyen tökéletes az a smink. Szóval a valódi nők, akikkel szexelsz majd valaha, nem feltétlenül most jöttek az intimgyantából meg a fodrásztól. Az is lehet, hogy még pattanásuk is van, netán ráncuk… Szóval a nők smink nélkül is szívesen szexelnek:)

Csiklócsapkodás

Biztosan van olyan, aki imádja, szereti, de ne vedd evidensnek, hogy minden nő szereti, ha csapkodják a csiklóját. Persze, annak ellenére, hogy 8000 idegvégződés van benne és a legérzékenyebb szerv, vannak azok a pillanatok, amikor meg lehet dolgozni, de úgy általában a csiklócsapkodás nem izgi. Nyilván látványosabb elem a pornóban, mint a sima, mezei körkörös mozdulatokkal ujjazás, de alapjáraton ne ezzel kezd, és kérdezd meg előre a partneredet a csiklócsapkodásról. Illetve, ha csaj vagy, akkor mondd el, hogy ez neked jó érzés vagy sem, mert örökre csiklón csapott lány leszel!

Arcon köpés

Na, ez nekem a legpornósabb! Ez annyira nem szexi. Persze nem akarok arcon köpés sémelni, ha jólesik, mehet. Biztosan vannak BDSM játékok, ahol a szett része. De mondjuk arcon köpni valakit  – pláne az első szex közben – rohadt váratlan, és picit röhejes is nekem. Légy szíves, arcon köpés imádók írjatok! Itt most a passzív arcon köpött felekre gondolok.

Anál szex mint kés a vajban

Nem írtam még a témáról, de összeszedem magam végre és leírom, hogy én miért nem vagyok a híve. De most itt az a lényeg, hogy a pornóban úgy pakolják seggbe a nőket és férfiakat, mintha nem lenne holnap. Olyan tisztán, könnyedén megy minden, hogy a pornóból szexet tanuló experimenter azt hiheti, hogy az análszexhez nem kell előkészülni, magától becsússzan a farok, és a másnapi érzésről utána sem szól a fáma sehol. A lényeg, hogy az análszexhez sokkal nagyobb odafigyelés, bizalom és higiénia kell, ezért annak sem érdemes a pornó alapján nekilátni.

Gyere és kövesd a Szexsuli Instagramját is!

 

Borítókép: Unsplash

Print Friendly, PDF & Email