Szex.Tippek

Egészen pontosan, hogyan mondd el, mit akarsz az ágyban (vagy máshol)

szexsuli, őszinte párbeszéd a szexről

Amikor szakmailag Pirner Alma fétistanfolyamán jártam még évekkel ezelőtt, az egyik legmeglepőbb fordulat az volt, hogy kivétel nélkül az összes csaj – voltunk nyolcan – azt mondta, hogy ők benne lennének egy csomó mindenben, de a pasijuk meg nem annyira, és ez milyen rossz.

Nyilván most én sem fogom megmondani a tutit ebben a cikkben, hogy hogyan vedd rá a másikat, ha szeretnéd, hogy elfenekeljen, ő meg az istennek nem akar. Egyrészt az, hogy minden fél benne legyen bármilyen szexuális tevékenységben, alap – írtam már a közös beleegyezésről.

Szóval volt egy szülinapom, amikor kutyahámot kaptam ajándékba, és baromira kiakadtam, mert nem egészen kutyahámra gondoltam, amikor kötözős játékokra utalgattam. Na, de a lényeg, hogy ez a témakör is erősen a “beszéljétek meg őszintén kategória”. Oké, de mikor is lehet erről beszélni? Mondjuk azt, hogy időben. Az egyik barátnőm frászt kapott attól, hogy az első randin megkérdezte a randipartnere, hogy hányas lába van, mert ő nagyon szereti a női lábakat. Ez így tisztasor, mert a barátnőm meg nem szeretné, hogy bárki a lábujját szopogassa, itt eldönthette, hogy akarja-e folytatni a randit vagy sem.

Kommunikálj, kommunikálj, kommunikálj!

Lehet az első randin ez kicsit túl sok információ volt, de az ismerkedési szakaszban – ha van ilyen a kapcsolatban – lehet tapogatózni, utalni rá, viccelni,  a másik reakcióiból rá fogsz jönni, hogy mi a helyzet. Oly csodás az internet, millió mém van már az ilyen esetekre, át lehet küldeni a másiknak, és kiderül, hogy mi lesz. Itt nem az a lényeg, hogy tűpontosan ugyanazt akarjátok kipróbálni, persze, ha ez a szituáció, elképesztően szerencsések vagytok. Hanem az, hogy van-e kedve a másiknak kipróbálni azt, amit te nagyon szeretnél, vagy frászt kap tőle…

De mégis, hogyan lehet az ilyet tálalni?

Összegyűjtöttem nektek néhány szakértő tanácsát a Vice cikkéből, hogy mit tanácsol egy profi, hogyan beszéljetek erről.

  • “Beszéljetek a szexről a kapcsolat elejétől, és gyakran, hogy az erről való párbeszéd egy norma legyen a kapcsolatotokban!” – idézi a cikk Justin Lehmiller szociálpszichológus szexkutatót.
  • “Ha kínos, akkor is beszélj róla! A szexről beszélni általában kínos, de ne félj a kínos párbeszédektől, mert nem beszélni az egészről is éppen olyan rossz!”
  • “Kezdheted valami olyasmivel, hogy szeretnél valamit a partnereddel megosztani, de hezitálsz, és félsz, hogy mit szól a másik” – ezt a tanácsot a Brianna Rader, a Juicebox nevű applikáció alapítója mondja. Léteznek, igaz angol nyelven, olyan applikációk, amelyekkel lehet egymásnak küldözgetni vágyakat. (Itt van egy gyűjtés belőlük.)
  • Csináljatok “igen, nem, talán” listát!- javasolja Stella Harris, szexcoach. Nyilván idáig is el kell jutni, de ha mindketten nyitottak vagytok, jó délutáni program lehet, és még jókat is röhöghettek közben.
  • “Ne vedd biztosra, hogy ismered a másikat, vagyis azt, hogy tudod, mi jár a fejében, és mit szeretne!” – Shula Melame, New York-i párkapcsolati tanácsadó hívja fel a figyelmet arra, hogy a közös beleegyezés fontos, és anélkül, hogy előre megbeszéltétek volna, ne kezdj mondjuk análszexbe.
  • “Figyelj a testbeszédre!” – vagyis vedd észre, ha a partnerednek valami jó, és azt is, ha nem. Ha hülyén érzed magad attól, hogy szex közben megkérdezd, hogy jó érzés-e az, amit éppen csinálsz, kérdezd meg akár utána, ha attól kevésbé érzed magad hülyén. Illetve, ha valamit nagyon szeretsz, bátorítsd a parnered, hogy csinálja azt többször.

Ha van jó tipped kommunikáció és szex témában, oszd meg velünk kommentben a Szexsuli Insta oldalán!

Borítókép: Fortepan/ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor; 1955

Print Friendly, PDF & Email