Szex.Egészség

Depresszió és szex: “A diagnózis előtt a szex egy kötelező kapcsolati valami volt”

depresszió és szex

„Páciens lettem, de ettől még ember maradtam…”

A szex és a mentális betegségek még mindig tabutémának számítanak, pedig égető szükség lenne rá, hogy ezekről őszintén beszéljünk – nemcsak orvosi rendelőkben, hanem egymás között is.

Az akkor még Szexsuli Instagramján arra kértem embereket, hogy osszák meg tapasztalataikat: hogyan hatott a depresszió a szexuális életükre? Nagyon sok történetet kaptam, ezek közül most hatot mutatok be. A történetekben a szereplők neveit megváltoztattam, álnevet használna, de minden az érzések valódiak.

Miért fontos erről beszélni?

  • A magyar felnőtt lakosság legalább 15 százaléka tapasztalja meg élete során a depresszió tüneteit.
  • Évente 700 ezer ember diagnosztizálnak vele itthon.
  • A nőknél nagyjából 20, a férfiaknál nagyjából 9 százalék az előfordulási aránya.
  • Bármilyen életkorban jelentkezhet, általában 40 év körül diagnosztizálják, de egyre fiatalabb életkorra tevődik.
  • A kismamák 17-19 százalékát érinti szülés utáni időszakban.
  • Ha még több adatot szeretnél látni, akkor kattints ide – ebből a cikkből vettem ezeket az adatokat is.

Mielőtt belekezdtek a történetek olvasásába, készüljetek fel, mert több helyen felkavaró lehet!

Olivér (24): „A muay thai mentett meg – és az őszinte szeretet”

Olivér gyerekkora óta küzd depresszióval, két testvérét is elveszítette. Számára a maszturbáció sokáig biztonságot nyújtott, a libidója azonban epizódokban teljesen eltűnt. Egy őszinte kapcsolatban mostanra megtapasztalja az intimitás megnyugtató erejét. A muay thai sport segített neki visszanyerni az önbizalmát – többet, mint bármelyik gyógyszer.

Zsuzsi (30): „Most tanultam meg élvezni a mellbimbómmal való játékot”

Zsuzsi gyermekkori trauma és tinédzserkori szexuális élmények következtében zárkózottá vált. A depressziója szorongással járt, és sokáig nem tudott örömet lelni a szexben – inkább csak eszközként használta, hogy értékesnek érezze magát. A terápiának és az önismereti munkának köszönhetően ma már örömet merít a szexualitásából, és megtanulta, hogy a saját vágyai is számítanak.

Lili (fiatal felnőtt): „A szex számomra menekülés volt – most inkább gyógyulás”

Lili jelenleg egy bántalmazó kapcsolatból próbál kilépni. A depresszióját sokáig bagatellizálta, de ma már felismeri: nem ő a gyenge, hanem a környezete mérgező. Bár korábban a szex és a kapcsolódás a megfelelési vágyból fakadt, most már óvatosabban és tudatosabban választ – magát helyezve előtérbe.

Andrea (21): „Meg kellett tanulnom újra bízni”

Andrea múltját szexuális bántalmazás árnyékolja be. A depressziója mélyen befolyásolta a kapcsolatait és szexualitását. Csak akkor kezdett gyógyulni, amikor el tudott költözni és terápiába kezdett. A mostani párkapcsolatában lassan, de biztonságban nyitja újra a szívét és testét.

Ella (18): „A testem is nyílt, ahogy a lelkem gyógyult”

Ella bár hivatalos diagnózist nem kapott, jól ismeri a depressziót. A szülei nem vették komolyan a kérését, így egyedül kellett megküzdenie vele. A mostani párkapcsolata segít neki a gyógyulásban, és már egyre jobban meg tudja élni a saját vágyait – libidója is visszatért, ahogy az önbizalma erősödött.

Nina: „Az orgazmus is visszajött – ahogy önmagamat elfogadtam”

Nina a gyerekkori bántalmazás és mérgező kapcsolatok miatt hosszú időre elvesztette a szexualitása feletti kontrollt. Egy öngyilkossági kísérlet után döntött úgy, hogy szakemberhez fordul. A terápia, a gyógyszer és a régi szerelméhez való visszatérés segített neki megtalálni az egyensúlyt – a testében is.

Mit vihetünk haza ezekből a történetekből?

  • A depresszió hatással van a szexuális életünkre – de nem teszi lehetetlenné az örömteli szexualitást.

  • A nyíltság, az önismeret és a támogatás kulcsfontosságú.

  • Nincs „normális” út – csak az, ami neked működik.

👉 Ha te is érintett vagy, és úgy érzed, szeretnél erről valakivel beszélni, keress bizalommal lelki segítő szakembert! 

Ha sürgős segítségre van szükséged, hívd az alábbi ingyenesen, névtelenül és éjjel-nappal elérhető segélyvonalakat:

Felnőtteknek – Lelki Elsősegély: 116 123

24 éven aluliaknak – Kék Vonal: 116 111

Olvass többet a depresszió tüneteitől és kezeléséről itt!

 

 

Print Friendly, PDF & Email