Miről szól a cikk?

• A média torzítása: A reklámok, a közösségi média és a retusált képek többnyire továbbra is egy elérhetetlen, egy kaptafára készülő szépségideált sulykolnak.
• A mozgalmak korlátai: A „testpozitivitás” és a „testsemlegesség” fontos lépcsőfokok voltak, de önmagukban nem hozták el a teljes belső szabadságot.
• A valódi sokszínűség hiánya: A média még mindig „merészségként” kezeli a természetességet, ahelyett, hogy a testek sokféleségét alapvető valóságként mutatná be.
• Új irány lehet – Az érzékszervek mozgalma: A megoldás a testi-lelki önismeretben és egy olyan új szemléletben rejlik, amely a test külalakja helyett a megélhető élményekre (ízlelés, tapintás, érzékelés) fókuszál.

„Szülés utáni helyre állító műtétekre gyűjtünk” – mesélte az ebédszünetben az egyik kolléganőm nagyjából 10 évvel ezelőtt. Úgy mondta, mintha csak a hétvégi bevásárlásról beszélne, én közben próbáltam palástolni a döbbenetem.

„Azért egy kicsit fura, nem?” – tette mégis hozzá. „Furcsa, hogy még nincs gyerekünk, de a férjemnek az a fontos, hogy szülés után se lógjon a mellem.”

Elvárások szorításában: 2026-ban is ugyanitt tartunk?

Nehéz erre, mit mondani, mert mégsem mondhatom azt, hogy a kedves férje egy f@sz, és meneküljön minél messzebb… Úgy érzem, hogy hiába a testkép mozgalmak, a metoo, hiába a „ne csak XS-es méretű modellek, legyenek a kifutókon” projektek, 2026-ban ugyanitt tartunk.

A nők testével még mindig eladnak, még mindig szétretusálják, és még mindig sz@rul kell magunkat érezni a próbafülkékben. Persze, lehet mondani, hogy nem kell sz@rul érezni magunkat a testünk miatt. Azt, mi tesszük magunkkal. De közben még mindig ömlik ránk az utcai plakátokról, a sorozatokból, a social médiából és ezer helyről a tökéletes testű nő.

A diéták és tutoriálok bűvöletében

Megmondják a tutoriálok, hogy kell kisminkelni magunkat, hogy fiatalabbnak látsszunk, hogyan öltözzünk, hogy karcsúbbnak tűnjünk. Jön az arcunkba a századik csodadiéta, amit ha megcsinálunk, majd eljön a Kánaán, és végre jól fogunk kinézni. (Persze értem, hogy a diétának egészségügyi okai is lehetnek, és ez teljesen rendben van, most nem ezekre gondolok.)

És simán továbbadjuk a következő generáció nőinek, kislányainak, mert az emberi test sokszínűsége még mindig nem jelenik meg a címlapokon. Ha meg igen, akkor ünneplik, hogy „hű, de merész, hű, de bevállalták.”

Amikor Pamela Anderson elkezdett smink nélkül járni, még századszorra is csak erről tudták kérdezni a riporterek.

Testpozitivitás vs. Testsemlegesség

Én sokáig azt hittem, hogy a „testpozitivitás” mozgalma majd felszabadító lesz, aztán kiderült, hogy csak még több nyomást helyezett a nőkre (de akár férfiakra is). Aztán jött a „testsemlegesség”, vagyis amikor a test külalakja helyett a funkcióira összpontosítottunk.

Nekem tetszett ez is egy darabig, de aztán kicsit hűvösnek találtam. Persze nem mondom azt, hogy ne lehetne meríteni mindkettőből, és megvannak az élethelyzetek, amikor segítség lehet bármelyik. De sajnos ezek sem hozták el a nagy változást. Hozzátettek persze kicsit ahhoz, hogy sokkal több nő gondolkodik el, hogy kell-e neki smink, hogy legyen-e szőrös a hónalja, vagy menjen-e el narancsbőr kezelésre.

Valódi sokszínűségre vágyva

És nem azt mondom, hogy én sosem sminkelek, vagy nem festem a hajam, és mindig szőrös a lábam, én csak szeretnék változatosabb emberi testeket látni a médiumokban. A valóság sokkal változatosabb, mint amit megmutat a média.

Mit tehetünk a nagy árral szemben?

Saját magunkat kell tanítanunk a témában, meg egymást. Testi-lelki önismerettel foglalkozni. Módszereket találni saját magunk számára, hogy ne utáljunk tükörbe nézni.

Én szeretném, hogy jöjjön el egy új test mozgalom, aminek középpontjában az érzékszerveink állnak. Az, hogy mennyi csodás dolgot „foghatunk be” a testünkkel: hogy ízlelhetünk, szagolhatunk, tapinthatunk… Több ez mint mindfulness, majd ha találtam neki szép magyar nevet, szólok!:)