Eszter vagyok, 43 éves, és imádom a szexi fehérneműt. Most már természetes, hogy szégyen nélkül büszkén viselem a külön dobozban tárolt kedvenc darabjaimat, de fiatalabb koromban ez még teljesen elképzelhetetlen lett volna. Tinédzser koromban azt gondoltam hogy a szexi fehérnemű csak a tökéletes, hibátlan testű modelleknek jár, és/vagy azoknak, akik blúzban és magas sarkúban járnak minden nap, a többiek ne is merészeljenek próbálkozni a műfajjal. Most már tudom, hogy ez mennyire nem így van, elmesélem a következő blogbejegyzésben, hogy hogyan változott meg a véleményem az elmúlt évtizedekben.
Ahogy sok mindenki, kislány koromban anyukám fehérneműivel találkoztam először, és sokszor ábrándoztam arról, hogy majd ha felnőtt nő leszek, akkor nekem is lesz például cicim, és hordhatok majd melltartót. A kádban ülve néha tettem egy kis habfürdőt a cicimre, hogy eljátsszam, hogy van mellem, de aztán, amikor tinédzser lettem, egyáltalán nem szerettem se a melleimet, se a testemet. Fekete-szürke ruhákban jártam, lehetőleg minél bővebb pulcsikban, hogy eltakarjam a testem, amiről azt gondoltam, hogy nincsen rajta semmi szerethető.
Nagyjából 16-17 éves lehettem – addig szigorúan elutasítottam a melltartó vásárlást – amikor egy buli előtt elcsórtam anyukám egyik melltartóját. Szerettem volna igazi nőnek érezni magam – ma már persze tudom, hogy nem egy melltartón múlik az érzés. Aztán egészen egyetemista koromig mindig csak szorongva, kicsit irigykedve néztem a magazinlányokat, akiken csodálatosan áll minden ruhadarab, beleértve a fehérneműket is. Tarisznyás bölcsészlányként úgy éreztem, hogy ez sosem lesz az én világom, vagyis hogy én a szexi fehérneműk világát nem érdemlem meg. Meg különben is – gondoltam akkor – a szexi fehérneműhöz kell partner is, akinek meg lehet benne mutatni magad.
“Hol jár az eszem?”
Konkrétan emlékszem az első fordulópontra: belebotlottam egy könyvbe Abby Lee: Hol jár az eszem című blogjának magyar nyelvű kiadásába. Ebben az egyébként nem túl nőies szakmát űző Abby nagyon szórakoztatóan leírja a vágyait, a randijait, szexuális kalandjait. Nagyon felszabadított ez a könyv, egyrészt mert nőként nyíltan beszél a szexualitásáról, másrészt annyira szépen és részletesen írja le a szexi fehérneműkhöz fűződő viszonyát, hogy nálam is bekattant valami. A könyvben Abby, aki egész nap bakancsban, vastag pulcsiban és praktikus zsebes nadrágban dolgozik, leírja, hogy ha már ilyen ruhákban kell dolgoznia, felvesz alá egy-egy szexi fehérneműt, és bár mások nem látják, mégis magabiztosabbnak érzi magát.
Hmmm, gondoltam ezt ki kell próbálnom nekem is. Így elmentem a legközelebbi fehérnemű boltba, és megvettem életem első combfixét. Valamiért a combfixek szólítottak meg először, és a mai napig ez a legkedvesebb szexi fehérnemű kategóriám.) Tehát nem azért vettem meg, hogy másoknak tetszem, hanem azért, hogy magamnak. Szerintem ez az első lépés mindig, ha szexi fehérneműt vásárolsz, hogy te érezd benne szexinek, vonzónak magad, és bár ez közhelynek hangzik, mégis így van.
Elkezdtem titokban szexi combfixeket hordani a munkaruhám alatt. Élveztem, hogy van egy titkom, amiről fogalma sincs másoknak. És bár sosem hordtam igazán, csajos, nőcis ruhákat, a laza öltözékem alatti combfix elképesztő önbizalom forrás lett.
Szexi fehérnemű magadnak
Arra biztatunk, hogy a saját kedvedért, a saját önbizalmadért is vásárolj szexi fehérneműt! Ez nem jelenti azt, hogy mindennap járj harisnyakötőben, persze, ha ahhoz van kedved, akkor nem beszélünk le róla!:) Találd meg azokat a darabokat, fazonokat, amelyekben jól érzed magad, amiben szexinek érzed magad! Annyiféle forma, anyag és szín közül lehet válogatni, már a keresgélés, nézegetés is jó önismereti program lehet.
Vélemény az Obsessive Basitta Chemise csipkés neglizséről:
Ha online rendelek fehérneműt, pláne, ha szexi, mindig nagyon izgulok, hogy jól álljon, passzoljon rám. Hiszen, ha nem érzem benne jól magam, akkor nem szívesen állok a partnerem elé. Ahogy írtam feljebb, hogy az első számomra egy szexi fehérneműben, hogy én érezzem magam végtelenül izgatónak benne. A másik, amin izgulni szoktam rendelés után, hogy a fehérnemű anyag valóban finom legyen, ne szúrjon, ne csikizzen. Sajnos erre eléggé érzékeny vagyok. Mindig izgalmas pillanat, amikor megjön a csomag, muszáj azonnal felpróbálnom a tartalmát:) Ez a csipkés neglizsé az első Obsessive darabom, de biztosan lesz még következő!<3 Először is annak ellenére, hogy a mérete S/M, rám is passzol, pedig én kicsi S-es vagyok. Jól állítható a melltartó pántja, és a mellrészen lévő fűzője is lehetőséget ad arra, hogy M-es méretre is jól passzoljon. Aztán ott van az anyaga, ami nagyon finom, jó érzés a bőrön, gyengéden rásimul a testre. Pedig a fotó alapján nem gondoltam ennyire komfortosnak az érzést. Szelfizgettem is benne, mert szeretném, hogy a telefonom évek múlva is emlékeztessen arra, hogy mennyire erotikusnak éreztem magam benne, és hogy mennyire jó éjszakát töltöttünk “hármasban” az Obsessive-vel. |
Szexi fehérnemű “kettőtöknek”
Az, hogy a szexi fehérnemű ennyire jó közös játék is lehet, akkor tudtam meg, amikor felfedeztem a szerepjátékok világát. Ha valaki megijed ettől a szótól, akkor is olvasson tovább, a szerepjátékok világa sokkal intimebb, romantikusabb tud lenni, mint ahogy sokszor a filmekben vagy sorozatokban ábrázolják!
Az egyik barátnőm mesélte, hogy ők úgy vásárolnak új szexi fehérneműt a partnerével, hogy egymásnak küldözgetik az izgalmas darabokat, és vagy megegyeznek, hogy melyik legyen a befutó, vagy az egyikük több lehetőség közül megvesz egyet, meglepve ezzel a másikat.
A közös fehérnemű válogatás lehetőséget ad a partnerek közötti őszinte kommunikációra. Lehetőség arra, hogy őszintén beszéljünk a szexuális vágyainkról, a számunkra izgató vagy éppen taszító dolgokról. És még kutatások is bizonyítják – bár a józan ész is ezt diktálja – azok a párok, akik nyíltan és őszintén tudnak beszélgetni a vágyaikról, sokkal elégedettebbek a párkapcsolatukkal, mint a tabu témákról nem beszélgető párok.
Nekem a szexi fehérnemű már olyan, mint a szuperhősöknek a jelmeze: végtelen erőt és magabiztosságot ad, cinkosan összeköt a partneremmel, és már tudom, hogy nem akkor leszek benne vonzó és szexi, ha elrejti a narancsbőröm!
EZT A BLOGBEJEGYZÉST A LOLIPOP.HU TÁMOGATTA, NÉZEGESSÉTEK A KÍNÁLATUKAT, KIZÁRÓLAG 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!
TIPP, HA NINCS ELÉG ÖNBIZALMAD:
Emily Nagoski Úgy, ahogy vagy című könyvében leír egy önbizalom növelő gyakorlatot, amelynek az a lényege, hogy minden nap beállsz a tükör elé, ha lehet meztelenül, és nem kritizálod, hanem megdicséred azokat a részeidet, amelyek tetszenek, lehet ez akár a körmöd hegye is. A pozitív megerősítéseket írd is le, sok gyakorlással valóban el lehet eredményeket érni ezzel a gyakorlattal. Mi most annyit csavarnánk rajta, hogy tedd meg ezt úgy, hogy szexi fehérnemű van rajtad! Próbáld ki legalább egy héten keresztül, és figyeld meg magadon, hogy mit érzel! |