Tanultál-e a csikló teljes anatómiájáról a suliban? Megmutatták-e, hogy nemcsak a kis kiálló pöcök, amit látunk belőle, hanem folytatódik odabent is? Ha erre igen a válaszod, nagyon szerencsés vagy, mert olyan tudást kaptál biológia órán, amit sajnos nagyon kevesen tudnak. Mi 30 körül voltunk, amikor egy külföldi honlapon szembejött a csikló teljes anatómiája, és – kis túlzással – majd’ lefordultunk a székről, hogy ezt eddig miért nem mondta senki. Ha mondta volna bárki, azonnal megszabadultunk volna a vaginális orgazmus “nyomásától”, amit teljesen tévesen Sigmund Freud “rakott a nőkre”… Mert valójában vaginális orgazmus nincs, legalábbis nem úgy, ahogy eddig tudtad. De mielőtt belemegyünk részletesen, muszáj egy kis történeti áttekintést adnunk a csikló több ezer éves történetéről – ne féljetek, nem lesz olyan hosszú!:D
A csikló, amit 2000 éven át ignorált az emberiség
Már Krisztus előtt pár száz évvel, Hippokratész, ókori görög tudós, az orvostudomány atyja leírta, hogy van “ott” valami a nőknek, de nem tulajdonított nagy jelentőséget neki. Későbbi tudóstársa, Galénosz, csak annyit állapított meg – nagyon tévesen – hogy a nők “béna férfiak”, vagyis a méh egy szerény utánzata akar lenni a férfiak péniszének, a petefészkek pedig a herék másolatai. Nagyjából a 16. századig az ő tanait vették alapul, és szegény nők csiklója nem számíthatott tudományos vizsgálódásra…
Na, de elég az ókori horrorból, ugorjunk több száz évet előre az időben egészen Matteo Colonig, aki egy középkori tudós volt, és fel merte fedezni akkor a csiklót, sőt azt is ki merte mondani – ezzel saját életét veszélyeztette – hogy a csikló örömszerzésre van, és elnevezte “Amor Veneris”-nek a klitoriszt, vagyis “Vénusz szerelmének”. (Van is erről egy csodás fikciós regény: Federico Andahazi-Kasnya – Az anatómus.)
Itt van egy csodálatos, angol nyelvű videó, ha részletesebben érdekel benneteket a csiklótörténelem:
Aztán megint eltelt pár száz év, és jött George Ludwig Kobelt, aki 1844-ben lerajzolta – a történelemben először – a csikló teljes anatómiáját, vagyis a belső részeit is. Sajnos ezután még 160 évig kellett várni ahhoz, hogy a csikló belsejének létezését tudományosan is bizonyítsák.
A vaginális orgazmus átka
És most jön az egyik legfontosabb tévhit tisztázása, amely valamiért a mai napig itt van köztünk, beépült a közös tudatba, ha rákerestek neten, egyrészt még mindig rengeteg olyan cikket találtok a témában, amely ráerősít a tévhitekre, vagy már olyan cikkek is vannak szép számmal, amelyeknek a címe “F*ck Freud!”. És sajnos igazuk van ezeknek az utóbbi cikkeknek. A lényeg az, hogy a 20. század elején jött Sigmund Freud, a pszichonanalízis atyja, aki kitalálta, hogy van vaginális és klitorális orgazmus, a vaginális a feljebb való, az az igazi, a klitorális pedig az “infantilis”. Azért írjuk, hogy kitalálta, mert ennek az elméletének nem volt tudományos alapja egyáltalán.
A cikk a Masculan blogján folytatódik, érdemes átkattintani, mert ott részletesen megtaláljátok, miért ne várjátok a csodát a “szimpla behatolástól”, egészen pontosan, hogy néz ki a csikló, és miért olyan fontos. Sőt, a cikk végén olyan közösen vagy egyedül elvégezhető “minigyakorlatokat” is találtok, ami segít abban, hogy felfedezhessétek a saját vagy a partneretek testét.
Ezt a cikket a Masculan Hungary támogatta.
Borítókép: Szántai Katalin